2012.03.01.
13:39

Írta: globspot

A “Zöld Múzsa” – az abszint és a művészet különös viszonyának titka

 
 
A “Zöld Múzsa” – az abszint és a művészet különös viszonyának titka

Az abszintról elsőként talán az juthat az eszünk be, hogy „Huh, rettentő erős!”. De ha az abszint, mint téma előkerül, elkezdünk vitatkozni, hogyan kell inni, miért jó stb. Van, aki tisztán issza, van, aki felhígítva, van, aki cukrot éget bele és van, aki nem. Abban viszont egyetértünk, hogy más, mint a többi alkohol, s hogy éppen ezért foglalkoznunk kell vele. Talán attól más, amitől mintegy rituálévá válik az abszintivás.

Két hagyomány van: az egyik francia, a másik cseh szokás. A francia abszintot önt a pohárba, majd egy abszintos kanálra kockacukrot tesz és leönti jéghideg vízzel. A cseh elkészítési mód szerint a kockacukrot abszinttal kell leönteni, majd meg kell gyújtani. Megvárjuk, míg a cukor kicsit karamellesedik, majd egy kis vízzel leöntjük. Persze, a vizet sokan kihagyják ebből a szertartásból, mert töményen szeretik az abszintot.

Ezek az elkészítési módok, szokások a cseh és francia XIX. századi kávéházi kultúrából maradtak fenn. Lehetséges, hogy ez a kultúrkör, illetve a nosztalgia teszi vonzóvá, misztikussá az abszintot? A választ részben az abszint történetében találjuk, érdemes azonban figyelnünk arra is, hogyan látták, vagy éppen láttatták az abszintot maguk a megrögzött abszintozók. Több híres művészről tudjuk, hogy erős abszintivó volt. Írók, festők, akiket név szerint szinte fel sem lehet sorolni.

Rövidebb viszont azoknak a listája, kiket megihletett az abszint. Művészettörténész lévén, azonnal festmények jutnak az eszembe.  Manet volt az első, aki festményen abszintivót ábrázolt. Különös, hogy éppen ezzel a képpel mutatkozott be a Párizsi Szalonban, 1859-ben. A képet persze megbotránkozás fogadta. Ennek oka a mű akkor újszerű realizmusán túl talán maga a téma volt. A kép egy részeget ábrázol, aki ráadásul abszinttól részeg. Mindez ma már persze egyáltalán nem tűnik meglepőnek, de az akkori, A Horatiusok esküjéhez és más, hasonló képekhez szokott közönséget módfelett meghökkentette.

A művészettörténeti okokon kívül talán társadalmi okai is voltak a kép elleni nagy felháborodásnak, hiszen régebbi korok holland képein is láttunk már részeg társaságokat és tivornyázó parasztokat, sőt hatalmas mitikus orgiákat, amelyeken a részeg istenek nimfákat hajkurásznak. Manet és később a többi festő abszintivója azonban más. Nem gúnyos, nem fennkölt, nem sugároz jókedvet, mint a régi idők hasonló témájú festményei. A kor, amelyben Manet képe készült, mozgalmas időszak volt, s nemcsak Franciaországban. Az iparosodás, a tömegtermelés, a modern kor kezdetének időszaka ez. Megjelenik a munkanélküliség és az azt követő lezüllés is. Kilátástalan emberek olcsó örömökben lelnek vigaszt, és az abszint az egyike volt ezeknek a vigasztaló dolgoknak. Az 1800-as évek végén előfordult, hogy ingyen – vagy majdnem ingyen – adták az abszintot a kávéházakban a nap egy bizonyos szakában. Az ital – olcsósága miatt – egyre népszerűbbé, mondhatni divatossá vált, és a franciamániás korabeli Csehországban is elterjedt a fogyasztása.

Henri Toulouse-Lautrec: Monsieur Boileau (1893) Cleveland Museum of Art, USA

Manet, Degas és Toulouse-Lautrec idejében még csak az úgynevezett bohémek körében volt elterjedt. Az abszintivók társadalmi helyzetüket nézve eléggé mélyen álltak. Színészek, „színésznők”, festők, írók és egyéb művészek, vagy éppen csak a semmittevők voltak fő fogyasztói az abszintnak. Érthető tehát, miért használta Manet kifejezési eszközül a realizmust, és az is, hogy miért nem szerette meg elsőre az Abszintivót a közönség.

Edgar Degas: L'Absinthe (1876) Musée d'Orsay, Párizs


Manet után többen is ábrázolták az abszintivást. Érdekes, hogy egyik képen sem látunk hatalmas tivornyát, fékevesztett orgiát. Mai szemmel jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért. Ha ma valaki jól le akarja magát inni egy görbe este keretében, gyakran előkerül a társaságban az abszint is. Jó magas az alkoholtartalma, és elég „menő” dolog abszintot inni, a hozzá kapcsolódó szertartásosság miatt. Ha azonban valaki ivott már abszintot úgy, ahogy annak idején a „bohémek” itták, akkor tudja, hogy már magának a rituálénak van valami hangulata, ami magával rántja az embert.

Mint minden alkoholos ital, így az abszint is mindenkire különbözőképp hat, de alapvetően melankolikus hangulatot okoz. Az ember merengeni kezd a világ dolgai felett. Ha megnézzük Degas, vagy akár Picasso abszintivóját, azt láthatjuk, hogy emberünk révetegen ül a pohara felett, mintha gondolkozna valamin. Ez a révetegség annak köszönhető, hogy régen még fekete ürömből készítették az abszintot, amitől az italnak enyhe hallucinogén hatása volt.

Pablo Picasso: Az abszintivó - a kontyos nő (1901) Ermitázs, Szentpétervár

Az abszintot ennek köszönhetően egyfajta tudattágításra is használták eleink. Nem véletlenül írta Oscar Wilde, hogy az abszint a zöld tündér. Sokan úgy vélték, hogy az abszintivás segíti a kreativitást, ezért múzsaként is emlegetik naplók és visszaemlékezések.

Érdekes egybeesés, hogy az abszint divatjának idején bontakoztak ki a máig meghatározó izmusok a művészetben. Ezek közül talán az impresszionizmus az, ami legközelebb áll az abszinttól befolyásolt állapothoz. Elég megnéznünk néhány impresszionista képet, és belegondolnunk, hogyan látjuk a világot jól beabszintozva.

Az abszint hallucinogén és egyéb hatásait jól mutatják a századfordulós abszint plakátok. Több plakát is jótékony italként reklámozta az abszintot, némelyiken az abszint a mámor allegóriájaként, vagy látomásként jelenik meg. Az egyik legszebb abszint plakátot Mucha készítette. Ezen egy nő látható lenge öltözetben, amint egy üveg abszintot tart az égnek. A plakát zsenialitása abban rejlik, hogy halványzöld színe miatt olyan, mintha abszinton keresztül látnák a képet. Mucha képi utalása a zöld tündérre a későbbi abszint plakátokon is megmarad.

Henri Privat-Livemont: Asinthe Robette (1896) Korabeli plakát

Persze, készültek plakátok és felhívások az abszint ellen is. Túlzásba vitt fogyasztásának rengeteg idegrendszeri betegséget tulajdonítottak. Többek között Van Gogh sárga korszakát is az abszintnak tudták be. Az abszintellenes plakátokon általában az ördög vagy a halál jelenik meg, és tölt abszintot az emberek poharába. De mint általában az ilyen ellen-kampányok, ezek sem bizonyultak sikeresnek, mert az embert mindig is vonzotta a veszély és a kíváncsiság, hogy vajon mi lehet az, amitől ennyire óvnak a jótét lelkek.

Vincent van Gogh: Csendélet abszinttal (1887) Van Gogh Múzeum, Amszterdam

Az abszintot később be is tiltották. A ma árusítható abszintok már nem fekete ürömből, hanem fehér ürömből állíthatók elő. (Hollandiában – hol máshol? – azonban még lehet kapni fekete ürömből készült abszintot.) A tiltás, az egykor volt dicsőség, a művészekre tett hatás, s nem utolsó sorban a ma is élő fogyasztási rituálé azonban napjainkban is mitikus itallá teszi az abszintot.

Szerző: Vereckei András

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://globspot.blog.hu/api/trackback/id/tr434270868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

O.Ádám 2012.05.09. 14:32:41

Jaj. (Bocsánat, hogy így kezdem.)

Az abszint más, mint a többi alkohol, persze. A rum is más. Az ouzo is. Meg a sör is. Még csak nem is egyformán hatnak. A történelme kissé egyedi, de nem egészen, mert a gin ugyanígy megjárta 100 évvel korábban (még a „mérgező gin” és „egészséges sör” propagandája is ugyanúgy kialakult, lásd abszint kontra bor), csak az angolok másképp oldották meg a helyzetet.

A cseh szokás nem hagyomány, hacsak nem nevezünk hagyománynak olyasmit, amit marketingesek terjesztettek el nem egész 20 éve. (Senki sem gondolt még bele, hogy egy ilyen látványos hagyományról vajon miért nem maradt fenn se egy fél sor írás, se egy szakadt képeslap 1990 előttről. Merthogy nem maradt.) Ahogyan arról sem tudni, hogy Csehországban valaha is nagyobb divat lett volna az abszint, mint pl. Magyarországon. Minden ezekhez hasonló állítás a gyártóktól/kereskedőktől származik.

Igazából az abszintot relatíve igenkevesen isszák tistán (100 éve pedig csak a válogatott alkoholisták tettek ilyet), mert úgy előnytelen az íze, ugyanis egész borospohárra való ízanyag van benne, persze ez csak a valódira vonatkozik, dehát elvégre az abszintról beszélünk, nem másról.

Abszintot nem csak a lecsúszottak ittak, ugyanis egészen a tilalomig tökéletes sikere volt a prémium márkáknak is, a drága „abszintkellékek” pedig pont azért voltak népszerűek a gazdagok között, hogy elhatárolhassák magukat a szegények „abszintkultúrájától”. Manet képével leginkább az volt a gond, hogy sokan nem akartak tudni az ábrázolt jelenségről (kibontakozó, illetve később kiteljesedett össznépi alkoholizmus). A képek erről szóltak, ezért nem voltak vidám abszintos festmények. (És ha jól sejtem, a kor többi francia festménye sem ábrázolt vidám részegedést, legalábbis töménnyel biztosan nem.) A valódi, hagyományos abszint egyébként tökéletes (habár zavaróan drága) „bulizós ital”, ezt tanúsíthatom.

Az abszintot a plakátokon nagyon gyakran ábrázolták nőkkel, részben mert (a valódi abszint igen kellemes, kiegyensúlyozott íze miatt) kedvelt női ital volt (és az ma is), és az első olyan égetett szesz, amit nőknek is illett fogyasztani. Ezek nem a zöld tündérre történő utalások (akkor sem, ha manapság kizárólag zöld nővel reklámoznak abszintot), és végképp nem pszichedelikus hatásra utaltak, mivel a gyártóknak (és így a plakátoknak) a legkevésbé sem volt célja, hogy bármiféle ártalmas hatással hozzák kapcsolatba az enélkül is betiltással fenyegetett abszintot.

Az abszint ellen indított kampány valójában egyáltalán nem nevezhető sikertelennek, mivel egyedül ez vezetett az abszint betiltásához. Valódi bizonyíték soha nem volt ellene, mára pedig bizonyított, hogy az abszint mindig is ártalmatlan volt, illetve a vegyszeres hamisítványaival voltak gondok.

Fekete ürömből se régen, se ma nem készítenek abszintot. Az „absinthe” franciául fehér ürmöt jelent, és ma már persze az italt is. A maiakról szokás terjeszteni Magyarországon, hogy fekete ürömből gyártják őket fehér helyett (ebben a magyar importőrök is részt vesznek, ugyanis még az eredeti címke lefordítására sem képesek), de ez tévedés. Semmilyen üröm nem tartalmaz semmiféle hallucinogént, ez évek óta bizonyított. A tujon izgalmat okozhat, de csak akkora lóadagban, amennyi mindig is csak többszáz liter abszintban volt megtalálható.

Üdv,
Oláh Ádám
Magyar Abszint Társaság
süti beállítások módosítása