Mert hogy az, mit mikor eszünk nem mindegy ám, főleg itt délen. Andalúzia ugyanis élen jár a szigorú társadalmi szabályok betartásának tekintetében. Magyarul, rossz szemmel néznek rád, ha tudatlan „guiriként”, azaz külföldi turistaként bármi furcsát, eltérőt próbálsz tenni vagy enni. Ilyen lehet az, ha például megpróbálsz tizenkettő tájban ebédelni, vagy ne adj’ isten hat-hét körül vacsorára éheznél. A legnagyobb baj nem is az, hogy hülyének néznek, ha így teszel, hanem hogy egyszerűen nem is lesz rá lehetőséged, itt ugyanis szigorú szabályok szerint nyitnak, zárnak és szolgálnak ki a bárok, mintha az összes spanyol gyomra össze volna hangolva, és így egyszerre éhezne meg, vagy kívánna meg egy kis kávét.

 

Az talán a legszerencsésebb, ha tisztázzuk végre, mi is akkor egy igazi andalúz napirend. Mivel az élet kilenc-tíz előtt nem nagyon indul be, a dolgozó emberek is maximum hét-nyolc körül kelnek, bekapnak otthon valami könnyű reggelit: „desayunot”, majd kihasználva a tíz óra körüli félórás szünetüket, újra megreggeliznek, immár egy bárban. A tipikus reggeli lehet kávé, narancslé, pirítós reszelt paradicsommal, tonhallal, sonkával. De hidegebb napokon akár „churros con chocolate caliente” is, ami olyasmi mintha lángos tésztát mártogatnál forró csokiba. A késői és bőséges reggeli miatt természetes, hogy a spanyol gyomor már meg sem éhezik olyan délután háromig.

 

 

Ekkor következik azonban a „comida”, az ebéd, a nap talán legérdekesebb része, ez ugyanis abból áll, hogy az andalúzok nagy része beveszi magát egy bárba, és elkezd sörözni. (Persze, van tipikus „menú del día” előétellel, főétellel, kenyérrel, desszerttel, itallal, de az andalúzok étteremben, egytálétellel a legritkább esetben ütik el éhségüket). A délspanyol ugyanis amit leginkább szeret, az a „tapasozás”. „Tapas” az a kis adag étel, ami a „cañát”, a kis két decis sört, illetve a „tintot / tinto de veranot”, az üdítővel felöntött vörösbort kíséri. Mind a „cañának”, mind a „tapának” megtaláljuk persze minden bárban a nagytestvérét is: nagyjából három deci sört jelent a „tubo”, a „ración” pedig egy nagy tál „tapát”.

 

Az evés és főként a „tapasozás” szentsége miatt tehát három óra előtt bezárnak a boltok, kihalnak az utcák, kinyitnak a bárok és megtelnek söröző emberekkel. Ez, az úgymond „siesta” idő nagyjából öt óráig tart, amikor minden visszatér a normális kerékvágásba (a bárok bezárnak). Innentől nyolcig, esetleg tízig újra nyitva találunk mindent, megy tovább az élet, miközben a spanyolok maximum a „meriendát”: egy kávét, és kis édességet fogyasztanak nagyjából a szokásos magyar vacsoraidőben. Ezek után sem számíthatunk azonban egy igazi csendes, nyugodt, magyaros vacsorára: „cenára”, az andalúzok ugyanis este, szigorúan nyolc-kilenc után egyszerűen csak folytatják a délben már elkezdett „tapasozást”.                                                                         Példa tapára: birkahús

 

Térjünk vissza tehát rá egy kicsit, mi is az a „tapa”. Általában kényes kérdés külföldön, hogy megegyük-e, amit a pincér a sörünk mellé az asztalunkra rak… csak nehogy a végén még felszámolja! Spanyolországban könnyű dolgod van ebben az értelemben, ugyanis a sört kísérő bármilyen étel ingyenes. Maga az étel természetesen változik az országon belül, minden városnak külön rendszere, specialitásai vannak. Míg északon például maximum egy tál olajbogyóra, egy kis chipsre számíthatsz, addig itt délen akár degeszre is eheted magad egy-két sör mellett. Almería bárjai egészen kivételesnek számítanak egész Spanyolországban, itt ugyanis egy egész listából, szinte egy külön tapas menüből választhatsz magadnak kísérőt. A listában általában találsz néhány fajta halat: „pescado”, tenger gyümölcseit: „marisco”, és többféle kolbászt: „chorizo / chistorra / longaniza”, sült disznóhúst: „lomo de cerdo”, de akár még bikahúst is: „carne de toro”. Vannak persze könnyebb ételek is, mint a híres spanyol sonka: a „jamón serrano”, vagy például az orosz saláta: „ensaladilla rusa”, krumplis tojás: „tortilla de patatas”, a húskrokett: „croquetas”, hétvégén, ebédhez pedig akár egy kis rizst is kipróbálhatsz, azaz a leghíresebb spanyol ételt, a „paellát”.

 

Az andalúz bárokban tehát kérjünk bátran egy, két, há’, négy „cañát”, majd a pincér „y de tapa?” kérdésére válasszuk ki a nekünk tetsző ételt. Mivel kicsi a spanyol sör, de erős, egy ilyen „tapasozás” után már csak az van hátra, hogy egy pubban: „garitoban” megigyunk pár hosszúitalt: „copát” vagy rövidet: „chupitot”, és élvezzük az éjszakát, igazi andalúz módon, egészen reggelig.