Kairó belvárosában, a Tahrír téren felállított pódiumok, sátrak, transzparensek és a heves utcai harcokat látott Mohammed Mahmúd utca sarki épületének betört ablakai őrzik az idei év történelmi és sorsfordító eseményeinek nyomait Egyiptomban – és az emberi lelkek.
Miközben a Meret Basa út irányából a történelmi jelentőségű tér elejénél felállított, sorompóval jelölt ellenőrzőponthoz érek, egyiptomi útitársam, Kerím mosolyogva mondja a körém sereglő helyieknek – akik közül páran származásom hallatán “Buskas”–t, a magyar labdarúgót emlegetik – “eljött megnézni a szabadságot.” Előbbi mozzanat, a legismertebb magyar játékos megnevezése “referenciaként” a helyiek részéről az elmúlt évtizedekben bármikor – sőt talán bárhol megtörténhetett volna – utóbbi azonban nyilvánvalóvá tette, hogy idén, ebben az országban valami történt.
A Tahrír tér felől északi irányba tekintve, a Nílus és a Zamálek-sziget felé két épület uralja a látképet. A régi állampárt, a Nemzeti Demokratikus Párt felgyújtott épülete komoran magasodik a tér felé, előtte pedig a világ talán leggazdagabb egyiptológiai gyűjteményének otthont adó, “lazacszínű” Egyiptomi Múzeum emlékeztet rá, hogy a közel- és a régmúlt napjainkban is él. Arra, hogy a tömeg új erővé lépett elő az országban és arra, hogy a sokarcú ország, Egyiptom nemcsak muszlim hagyományokkal rendelkezik, hanem a világ más jellegű kulturális örökségének is otthont ad. Egyiptom “Umm id-dunjá” “a világ anyja”, ahogy a helyiek büszkén és öntudatosan utalnak rá.
الشعب يريد تطهير الـشــرطـة - a felirat a zászlón, ami annyit tesz: " a nép a rendőrség megtisztítását akarja"
A múzeum emlékeztet a forradalom egyik jeles pillanatára is, amikor civilek védték az épületet a fosztogatástól. Az akkori időszak megmozdulásaiban együtt vett részt muszlim, kopt, baloldali szekuláris és mások.
Napjainkban világszerte sokan aggódnak a forradalom örökségéért és tartanak attól, hogy a sokarcú országot az iszlamisták saját képükre formálják át hatalomátvételük esetén. Külföldön, az Egyesült Államok például a számára fontos szabványokra és próbakövekre (viszonyulás a Nyugathoz és Iránhoz, béke Izraellel, egyház és állam egyensúlya, illetve számos belügy, az alkoholfogyasztással, a nőkkel és kisebbségekkel kapcsolatos kérdések) alapozva ítéli meg a Muszlim Testvéreket, olyan alapelvekre hivatkozva, amelyek még nem is nyilvánvaló, hogy sérülni fognak. Ahelyett, hogy a választások által biztosított hazai és demokratikus politikai legitimációt tartanák szem előtt. A nyugaton hosszú hagyományokra visszatekintő “népuralom” alapelvének gyakorlati megvalósulását visszhangozhatja egy etimologikus megközelítés is: a “szavazni” főnévi igenév arabul, a “taszwít” a “szót” szóra vezethető vissza, amelynek jelentése “hang”, vagyis maga a vox populi, azaz a nép hangja.
Forradalmi graffitik a Tahrir téren
Maga a “parlamentarizálódás” hozzájárulhat a fenntartásokkal és gyanakvással kezelt iszlamista erők mérséklődéséhez, a közép-kelet európai szélsőjobboldali pártok esetéhez hasonlóan.
Az iszlamisták között különben éles különbségek vannak, a Muszlim Testvérek politikai ereje, a választásokon vezető – és a következő fordulókban vélhetően tovább erősödő – Szabadság és Igazságosság például a szabadelvű, szekuláris pártokat is tömörítő Demokratikus Koalícióból érkezett és megszólította a kopt keresztényeket is. A szalafiták (an-Núr) ezzel szemben például ellenzik a különböző neműek együttes nevelését és foglalkoztatását, egy elöljárójuk pedig úgy nyilatkozott, hogy “keresztények csak akkor tölthetnek be állami tisztségeket, ha Izraelnek keresztény elnöke lesz.”
A nemrég lezajlott parlamenti választások első fordulója nyomán előretört Muszlim Testvérek (Ikhwán al-Muszlimín) sikerét övező nyugati aggodalmaktól eltérő gondok nyomasztják az utca emberét.
Sokan utaltak rá, hogy a közvetve az ország negyedének (18 millió ember) “napi kenyeréért” felelős turizmus érzékeny veszteségeket könyvelt el idén. Ez a szektor a teljes bruttó nemzeti össztermék tizenegy százalékát teszi ki és a lakosság 13 százalékát foglalkoztatja. Az infláció révén megemelkedett árak nem tértek vissza a forradalom előtti szintre, és változatlanul magas a munkanélküliség aránya.
A többség nagy várakozásokkal és optimistán tekint a Testvérekhez kötődő hatalmi átmenetre. Sok beszélgetőtársam utalt arra is, hogy bár szívük más pártokkal – akár az (ultrakonzervatív) szalafitákkal is – elméjük a Szabadság és Igazság Párttal volt, mert “programjuk” van és képesek lehetnek orvosolni bizonyos gazdasági és társadalmi nehézségeket. Ha a hadsereg és a Fegyveres Erők Legfelső Tanácsa ebben nem vet gáncsot nekik.
A Tahrír tér transzparensei és rigmusai, a híres “as-sáb juríd isz’át in-nizám”-ról (“a nép a rendszer bukását akarja”) az idő múlásával átváltoztak “as-sáb juríd tathír is-surta”-ra (“a nép a rendőrség megtisztulását szeretné”). A forradalom “Egyiptomot jelképező” színpadának számító téren hatalmas feliratok és graffitik követelik, hogy a hadsereg mondjon le politikai és törvényhozói hatalmáról egy nemzeti mentőkormány javára. A téren felállított pódium előtt gyülekező tömeg rendre azt skandálja, hogy “Tantawí (az egyiptomi hadsereg fővezére) mondd meg Enánnak (a hadsereg vezérkari főnöke), hogy a forradalom már itt van a téren.”
A hadsereggel való szembenállás különben november végén utcai összecsapásokká is fajult, amikor a tömeg a belügyminisztérium épületét kísérelte meg megostromolni a Mohamed Mahmúd utcában, nemrég a Testvérek pedig távoztak az egyiptomi tanácsadó-testületből.
Az ellentmondások és kérdőjelek ellenére, a legtöbben egyetértenek abban, hogy nem kérnek a korábbi rendszerből, állampártjából, a Nemzeti Demokratikus Pártból és maradványaiból, akiket egyiptomi köznyelven “il-flól”-ként (“a maradék”) emlegetnek és Hoszni Mubarakot – aki egyfajta “fáraóként” állt a társadalmi piramis csúcsán – több mint harminc éven át, életfogytiglani börtönbüntetést sújtanák.
“Harminc évig volt hatalmon. Én harmincegy éves vagyok, gondolj csak bele… sok mindent láttam, mint ahogy a forradalmat is” – mondja Ahmed, egy főttkukorica-árus, miközben büszkén mutat jobb szemére.
A hadsereg – a korábbi rendszerhez hasonlóan – egyfajta “madárijesztőt” csinált a Muszlim Testvérekből, és jelezte, hogy nem fogják hagyni, hogy “egy új Khomeini” irányítsa Egyiptomot, olyan erőként, amely nem képviseli az össztársadalmat.
A szabadelvű Amr Hamzawí, negyvennégy éves akadémikus, nem osztja ezt a nézetet. Szerinte “Egyiptom nem Afganisztán vagy Szaúdi-Arábia. Egyiptom Egyiptom, mérsékelt iszlám hagyományokkal. Az arab világ kulturális szíve nem áll meg.”
Sokaknak egész más szúrja a szemét, mint az iszlamisták térnyerése, ez pedig az utcákat borító szemét (zift). A forradalom idején a tömeg szorgalmasan, kefékkel és műanyagzsákokkal a kézben, hozzálátott a hulladék feltakarításához és a macskakövet, járdaszegélyeket feketére-fehérre festették. A korrupció és hanyatlás évtizedei után ez a pillanatkép egy új, megtisztult Egyiptom jelképe lett.
A forradalommal Egyiptom a szabadság, az emberi méltóság és a társadalmi igazságosság kivívása és a megtisztulás útjára lépett, amelyen a múzeum megvédése és a közös takarítás során jelentkező szolidaritás vezetheti tovább.
Szerző: Iványi Márton
Fotó: a szerző hozzájárulásával
